Éghajlat, természet és emberek: közös jövőnk a bolygón

Ahogy az év a végéhez közeledik, a világ figyelme egyetlen cselekvési felhívás felé fordul – sürgősen foglalkoznunk kell az éghajlatváltozás kérdésével, meg kell állítanunk és vissza kell fordítanunk a biológiai sokféleség csökkenését.

Az éghajlatváltozással foglalkozó globális tárgyalásokon, vagy közismert nevükön a COP-konferenciákon (az éghajlatváltozási keretegyezmény részes feleinek konferenciáin) a világ számos országából érkező résztvevők az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdések egész sorával foglalkoznak, és törekednek a megállapodásra. Ilyen kérdés például a mérséklés – azaz hogy milyen módon csökkentsük a globális kibocsátásokat, az alkalmazkodás – azaz segítségnyújtás ahhoz, hogy az egyes országok fel tudjanak készülni az éghajlatváltozás egyre növekvő számú hátrányos következményére, valamint a finanszírozás – azaz hogy ki fizet, és miért.

A gyakorlatban az éghajlatváltozási konferenciákon mintegy harminc–negyvenezer regisztrált személy vesz részt, köztük több mint 100 ország vezetői, több tízezer küldött, több tízezer megfigyelő (például a civil társadalom és a fiatalok képviselői), valamint több ezer újságíró. Az éghajlatváltozási konferenciákon folytatott intenzív tárgyalások eredményei mindig kompromisszumok révén születnek. Mindazonáltal ezek a megbeszélések segítenek körvonalazni egy olyan globális jövőképet és utat, ahol minden ország és a különféle érdekelt felek – beleértve a fiatalokat és az őslakos közösségeket is – hallathatják a hangjukat és el tudják érni a nemzetközi hallgatóságot.

A COP26-tól a COP27-ig: történt előrelépés?

A 2021-ben Glasgow-ban megrendezett éghajlatváltozási konferencia (COP26) célul tűzte ki, hogy a világ 2050-re elérje a karbonsemlegességet és megközelítse az 1,5 fokos felmelegedési célt – amelyet első alkalommal a 2015-ben tartott COP21 keretében létrejött Párizsi Megállapodás irányzott elő. Ezeknek a célkitűzéseknek az elérése érdekében az országok megállapodtak többek között egy sor, a Párizsi Megállapodásra építő döntésről és intézkedésről.

A glasgow-i éghajlati paktum elfogadásával a COP26 résztvevői kiemelték az ügy sürgősségét, valamint gyorsított fellépésre, a szénenergia fokozatos csökkentésére és a fosszilis üzemanyagokkal kapcsolatos „nem hatékony” támogatások kivezetésére szólítottak fel. A paktum továbbá szorgalmazta, hogy a következő konferencián fokozni kell az alkalmazkodás támogatását, valamint ígéretet kell tenni arra, hogy a részes felek a továbbiakban a veszteségekre és a károkra fognak összpontosítani. A COP26 konferencián további megállapodások és bejelentések is születtek az erdőkkel, a metánnal, az autókkal és a magánfinanszírozással kapcsolatban. A hiányosságok és a kompromisszumok ellenére kézzelfogható eredményeket értek el a tárgyalások során, és sikerült fenntartani az 1,5 fokra vonatkozó célt.

Egy évvel később, az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tartott novemberi COP27-re egy teljesen más nemzetközi helyzet és valóság keretei között került sor. A tárgyalásokra rányomta a bélyegét az ukrajnai háború, a magas energiaárak és az energiaellátás biztonságával kapcsolatos problémák, az európaiakat a világjárványt követő, törékeny gazdasági helyzetben érzékenyen érintő magas inflációs ráták, valamint az éghajlatváltozás katasztrofális hatásai.

A glasgow-i tárgyalások során utoljára megmutatkozó globális optimizmus már nem volt tapasztalható Sarm-es-Sejkben. Sokan – köztük Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke – arra a következtetésre jutottak, hogy az üvegházhatásúgáz-kibocsátás sürgős és drasztikus csökkentésének szükségessége nem párosul az országok által a COP27-en kifejezett konkrét intézkedésekkel és kötelezettségvállalásokkal. Frans Timmermans szavait idézve: „erkölcsi dilemmával nézünk szembe. Ez a megállapodás nem elegendő az éghajlatváltozás mérsékléséhez”.

Az országok ugyanakkor megállapodtak abban, hogy új alapot hoznak létre az éghajlatváltozás hatásaiból eredő veszteségek és károk által sújtott legsérülékenyebb országok megsegítésére. Továbbra is nyitva marad a kérdés, hogy ki és mennyit fog fizetni, kinek a javát szolgálják az intézkedések, és ki hozza meg a megfelelő döntéseket. A jelenlegi helyzet ellenére Timmermans alelnök ismételten megerősítette az EU-nak az éghajlatpolitikai és környezetvédelmi célok elérésére vonatkozó álláspontját és elkötelezettségét, valamint azt, hogy az EU továbbra is támogatja a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőket. A jelenlegi helyzet még inkább sürgős és határozott éghajlatpolitikai fellépést követel.

Biológiai sokféleség a COP15 konferencián: mi forog kockán?

A világ különböző országainak képviselői decemberben ismét találkoztak, ezúttal Montrealban (Kanada), hogy megállapodjanak a természet védelmére irányuló globális fellépésről. A világon riasztó mértékben és egyre gyorsabban csökken a biológiai sokféleség. Jelenleg mintegy egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye, és számos, a bolygónk és jóllétünk szempontjából létfontosságú ökoszisztéma visszafordíthatatlan károsodás határán áll. A jelenlegi és a jövőbeli generációk érdekében sürgősen meg kell állítanunk és vissza kell fordítanunk a biológiai sokféleség csökkenését, és helyre kell állítanunk a természeti területeket világszerte és Európában egyaránt.

A biológiai sokféleséggel foglalkozó jelenlegi COP, közismert nevén COP15 (mivel ez a biológiai sokféleségről szóló egyezmény részes felei konferenciájának 15. ülése) célja a biológiai sokféleségre vonatkozó, a 2020 utáni időszakra szóló globális keret létrehozása. A keret 21 célt határoz meg, köztük az arra irányuló célt, hogy 2030-ig bolygónk 30%-át sikerüljön megvédeni. Elismeri továbbá, hogy sürgős globális fellépésre van szükség, ugyanakkor kiemeli, hogy a jelenlegi tendenciák megállítása és visszafordítása érdekében át kell alakítani gazdasági, társadalmi és pénzügyi modelljeinket.

Ez konkrétan több szárazföldi és tengeri terület védelmére és helyreállítására irányuló intézkedések megvalósítását jelenti, valamint azt, hogy foglalkozni kell a nem fenntartható tevékenységekkel az olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint a mezőgazdaság, az erdészet és a halászat.

A tendenciák visszafordításának sikere attól függ, milyen konkrét intézkedésekre kerül sor a gyakorlatban. Például a természeti területek védelem alá helyezendő 30%-ának magában kell foglalnia a biológiai sokféleség globális kiemelt területeit is. A területek védelmére alkalmazott módszerek is fontosak. A védelemre irányuló programoknak lehetővé kell tenniük a természet állapotának helyreállását. Mivel szénelnyelőként működnek, ezek a területek a legjobb szövetségeseink is lehetnek a légkörben található üvegházhatású gázok csökkentése és az éghajlatváltozás negatív hatásainak ellensúlyozása terén.

Erőforrásaink felhasználása

Az éghajlatváltozási COP konferencián és a biológiai sokféleséggel foglalkozó konferencián egyaránt ugyanarról a problémáról és ugyanarról a megoldásról tárgyalnak a résztvevők. Az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése ugyanazon betegség két tünete.

Európában és világszerte az emberek több erőforrást fogyasztanak, mint amennyit bolygónk biztosítani képes. Az általunk igénybe vett áruk és szolgáltatások előállításának módja éghajlatváltozást idéz elő és rombolja a természeti környezetet. A közelmúltbeli válságok rávilágítottak arra is, hogy sajnálatos módon egyre fokozódó egyenlőtlenségek állnak fenn egyrészt az előnyök, másrészt az egészségügyi hatások, az éghajlatváltozással szembeni sérülékenység és a veszélybe sodort megélhetés tekintetében.

Napjainkban az éghajlatváltozás és a környezetkárosodás költségei egyesekre nagyobb hatást gyakorolhatnak, mint másokra. De mindannyian érintettek vagyunk, és ezek a hatások hosszú távon csak fokozódni fognak, ha nem használjuk ki ezt a kulcsfontosságú évtizedet a jelenlegi tendenciák visszafordítására. Ezek az éghajlatváltozással és a biológiai sokféleséggel foglalkozó konferenciák mindannyiunkat arra ösztönöznek, hogy cselekedjünk bátran és mutassunk együttérzést a Föld minden élőlényével.

Másfajta jövő is lehetséges. Alkalmazkodhatunk a helyzethez, új szokásokat alakíthatunk ki és új rendszereket hozhatunk létre. Közösen képesek lehetünk egy másfajta jövőt teremteni bolygónk számára, ahol az egészségesebb természet és a stabil éghajlat előnyeit mindannyian élvezhetjük, sikeresen minimálisra csökkentve a kockázatokat és a hatásokat. 2030-ban egy lépéssel már közelebb járhatunk ehhez a jövőhöz.