EEA: 25 évnyi növekvő tudás az európai környezetvédelmi szakpolitika támogatására

Felismerve az általuk tapasztalt számos környezetvédelmi probléma országhatárokon átnyúló jellegét, az uniós tagállamok már az 1970-es években megegyeztek abban, hogy együtt cselekednek közös szakpolitikák és kapcsolódó szakpolitikai célkitűzések mentén. Az első környezetvédelmi cselekvési programmal kezdték, majd több fontos környezetvédelmi jogszabályt is elfogadtak az 1970-es években, például a hulladék-keretirányelv, a fürdővíz minőségéről szóló irányelv és a madárvédelmi irányelv első változatait.

Olyan globális és páneurópai erőfeszítések jellemezték az 1980-as éveket, mint az ózonréteggel foglalkozó Montreali Jegyzőkönyv, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület megalakulása és az ENSZ EGB egyezménye a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről. Az ilyen globális kezdeményezésekkel párhuzamosan az uniós környezetvédelmi politikákat is megerősítették azzal, hogy 1981-ben létrehozták az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságát, és az 1987-es Egységes Európai Okmánnyal a „környezetvédelmet” hivatalosan is integrálták az uniós szerződésekbe. Az 1997. évi Amszterdami Szerződéssel „a fenntartható fejlődést” az Unió hivatalos céljaként ismerték el, amely lehetővé tette az uniós tagállamok számára, hogy együttműködjenek és támogassák az olyan globális célok megvalósítását, mint a 2000. évi millenniumi fejlesztési célok és a 2030-ig tartó menetrend, valamint a 2015-ben meghatározott 17 fenntartható fejlesztési cél.

Hasonló fejlődés ment végbe az éghajlatváltozás terén is, beleértve az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 1992-es elfogadását, amelyet 1997-ben Kiotói Jegyzőkönyv követett. A Kiotói Jegyzőkönyv törvényesen kötelezte a Jegyzőkönyvet aláíró fejlett országokat a kibocsátáscsökkentési célok elérésére 2020-ig. A világméretű elkötelezettség szintjét tovább emelte a 2015-ben létrejött Párizsi Megállapodás. Tagállamaival együtt az Európai Unió is szerződő fele az említett megállapodásoknak, és az Unió egészére kiterjedő célokat tűz ki. 

Ahogyan a környezetvédelmi és éghajlatváltozással kapcsolatos jogszabályok hatálya bővült mind uniós, mind globális szinten, a jó minőségű adatok az előrehaladás nyomon követésének, valamint a hiányosságok és felmerülő problémák azonosításának előfeltételeivé váltak. Ez volt az a háttér, amely alapján 1989-ben az Európai Bizottság elnöke, Jacques Delors javasolta a környezetvédelmi mérés és ellenőrzés európai rendszerének bevezetését, valamint felvetette az Európai Környezetvédelmi Ügynökség létrehozásának gondolatát. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökséget és az európai környezeti információs és megfigyelőhálózatot (Eionet) a későbbiekben, 1994-ben hozták létre azért[1], hogy független értékeléseket készítsenek az európai környezetről, valamint hogy Európa-szerte támogassák a környezetvédelmi szakpolitikai döntéshozatalt.

Számos uniós környezetvédelmi irányelv előírja a tagállamok számára, hogy bizonyos paramétereket mérjenek és meghatározott időközönként tegyenek jelentést az adatokról és a tevékenységek előrehaladásáról. A jelentéseket először papíralapon, csomagokként postázták a nemzeti hatóságok, de az elmúlt 25 évben kifejlesztettek egy olyan online jelentéstételi platformot, amely képes fogadni és tárolni a folyamatosan növekvő adatmennyiséget. Ma már több mint 39 ország 400 intézménye az EEA jelentéstételi eszközén, a Reportneten szolgáltatja az adatokat. Benyújtásuk után – a koherencia és összehasonlíthatóság érdekében – az adatokat az EEA minőségellenőrzési és minőségbiztosítási folyamatainak vetik alá. A több mint 400 jelentéstételi kötelezettségből eredő adatok mellett új forrásokból, többek között az Unió Föld-megfigyelési programján, a Kopernikuszon és a civil tudományon keresztül tett műholdas megfigyelések is növelték képességünket arra, hogy nyomon kövessük a környezetben és éghajlatban bekövetkező változásokat.

Az EEA terjesztési eszközei szabad hozzáférést biztosítanak ehhez a gazdag adatmennyiséghez, amely az európai levegőminőségi mutatótól (a levegőszennyezés koncentrációjának európai szintű élő térképe), a WISE nevű vízügyi információs rendszertől és az üvegházhatást okozó gázok ágazatonkénti és országonkéni kibocsátásától egy olyan kiterjedt adatbázisig terjed, amely részletes áttekintést nyújt a tagállamok által tervezett éghajlatváltozási politikákról és intézkedésekről.

Az említett adatokra építve az EEA rendszeresen létrehoz mutatókat és értékeléseket a különféle uniós célok irányába történt előrehaladás nyomon követésére. Például nemrégiben jelent meg éves Trends and Projections (Trendeket és előrejelzések) jelentésünk, amelyben nyomon követjük az Unió 2020-as, üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére, megújuló energiára és energiahatékonyságra irányuló céljai elérésének előrehaladását. Értékelésünk szerint az Európai Unió már jó úton halad a 2020-as célok eléréséhez, de nagyobb erőfeszítésre van szükség a 2030-as célok elérésének érdekében. Hasonlóképpen, a közelmúltbeli tájékoztatónkban az szerepelt, hogy az Unió elérte az aicsi célt, miszerint tengereinek 10 %-át tengeri védett területnek nyilvánítja, de a kinyilvánítást hatékony védelmi intézkedésekkel kell párosítani. Az említett előrelépés ellenére a legfrissebb, mutatókról szóló éves jelentésünk, amely az Unió 7. környezetvédelmi cselekvési program szerinti célkitűzések irányába történt előrehaladását méri, kiemeli, hogy az Európai Unió folyamatosan elmarad a környezetvédelmi célkitűzések 2020-ig történő elérésétől, különösen a biológiai sokféleség és a természeti tőke védelmét célzó területeken.

A megbízható adatok elengedhetetlenek a megbízható értékelések végrehajtásához. A legtöbb adatfolyam esetében az uniós szintű adatok minősége nagyban függ az országok által jelentett adatok minőségétől. Például az ÜHG-kibocsátásra vonatkozó uniós nyilvántartás az uniós tagállamok nyilvántartásainak összesítése. Ennek érdekében az EEA nem csak azon dolgozik, hogy biztosítsa a jelentett adatok minőségét, de segít koherens nyomon követési és jelentéstételi kapacitást is kialakítani a tagállamokban. Egyes munkaterületek esetében az Eionet elősegíti a bevált gyakorlatok cseréjét nem csupán az Európai Unióban, de egy tágabb régióban, beleértve az európai szomszédságot kelet és a mediterrán térség felé.

Tulajdonképpen a hozzáférhetőség és átláthatóság az uniós környezetvédelmi és éghajlatváltozási politikák kulcsfontosságú elemei. Egy erős nyomon követési, jelentéstételi és ellenőrzési rendszer alapvető fontosságú annak biztosításához, hogy a kötelezettségvállalások teljesüljenek, valamint azonosítható legyen, hogy mely területen van szükség további erőfeszítésekre azok eléréséhez. Ennél is nyilvánvalóbb, hogy szükség van egy olyan átlátható keretre a globális erőfeszítések terén, mint például az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás. A Párizsi Megállapodás hivatalosan elismeri az országok kibocsátásaira és erőfeszítéseire vonatkozó rendszeres jelentéstétel fontosságát.

25 évvel ezelőtti megalakulása óta az EEA rendkívül elkötelezett munkatársai és az Eionet-partnerek – beleértve az Európai Témaközpontokat – elemzik a tagállamok által jelentett adatokat, amelyeket szakpolitikai szempontból releváns tudássá alakítanak. Hasonlóan az uniós szakpolitikai döntéshozatalban elért fejleményekhez, melyek esetében az egyes szakpolitikai területeket fokozatosan beépítették a rendszerszintű szakpolitikai keretekbe, az EEA folyamatosan erősíti rendszerszerű és integrált elemzési munkáját. Első, Az európai környezet – Állapot és előretekintés című jelentésének 1995-ös megjelenése óta az EEA tudásrendszere egyre inkább a fő rendszerek, mint például a mobilitás és energia, valamint a globális összekapcsolódások és irányítási kihívások megértésére összpontosít.

Nyilvánvaló, hogy a 21. század környezetvédelmi és éghajlatváltozási kihívásait már nem lehet anélkül elemezni vagy kezelni, hogy figyelembe vennénk az Európában és a világszerte jelen lévő társadalmi-gazdasági trendeket. Manapság, az összetett és globális interakciók korában az időszerű és releváns elemzések különböző földrajzi és időskálákon történő elvégzése, valamint a pontos előrejelzések készítése nagyobb kihívást jelent, mint valaha. Ennek fényében az EEA az Eionettel együttműködve továbbra is befektet a jelentéstételi és tudásrendszerekbe, valamint támogatja az európai és globális szintű döntéshozatalt.

 Hans Bruyninckx

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) ügyvezető igazgatója

Megjegyzés:
[1] Az alapító rendeletet 1990-ben fogadták el és 2009-ben módosították.