A globális fenntarthatóság felé

Biztató látni a fenntarthatóság iránti globális, , egyre általánosabb elkötelezettséget. Azzal a felismeréssel, hogy a fenntartható fejlődés egyszerre jelent kihívást és szükségszerű utat a fejlődő és a fejlett országok számára, már bizonyosan tettünk egy lépést a helyes irányba.

Ebben az összefüggésben az Európai Unió 7. környezetvédelmi cselekvési programjának általános célkitűzése összhangban van a Fenntartható Fejlesztési Célokkal: „2050-ben jóllétben, bolygónk ökológiai korlátait tiszteletben tartva élünk." Az EU-ban már jelentős számú intézkedést léptettek hatályba e cél elérése érdekében. Gazdaságunk és környezetünk globális jellege azonban a közösen fellépő országok vagy országcsoportok (mint az EU) számára megnehezíti a környezeti problémák önálló megoldását. Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása például – függetlenül azok kibocsátásának helyétől – hozzáadódik a globális légköri koncentrációhoz, ezáltal a forrástól távol fejti ki hatását, és ez potenciálisan a távoli jövőbe is átnyúlik.

Világszintű erőfeszítés és a valódi fenntarthatóság felé való elmozdulás nélkül fennáll a veszélye annak, hogy az egész bolygón sérülhet a jóllét és az életminőség. Az „Európai környezet – állapot és előretekintés 2015" című jelentésünk (SOER 2015) azt mutatja, hogy a jelenlegi fogyasztási és termelési minták javítják az életminőségünket – ugyanakkor paradox módon veszélybe is sodorják azt.

Közelítjük a határokat

A SOER 2015 arra is rámutat, hogy a gazdaságunk a jelek szerint egyre közelíti a kereteit képező ökológiai határokat, és hogy a fizikai és környezeti források korlátozottságának bizonyos hatásait máris tapasztalhatjuk. A rendelkezésre álló becslések szerint a teljes globális fogyasztás több mint 50%-kal haladja meg a bolygó regenerálódási képességét. Más szóval, többet fogyasztunk, mint amennyit a bolygónk adott időszak alatt képes előállítani anélkül, hogy a termelési kapacitása gyengülne.

Egyes globális megatrendek további aggodalomra adnak okot. Ma a világ 7 milliárd fős népességéből kevesebb mint 2 milliárd ember tekinthető középosztálybeli fogyasztónak. 2050-re a világ népessége várhatóan eléri a 9 milliárdot, és ebből több mint 5 milliárd tartozik majd a középosztályhoz. Ez a növekedés valószínűleg növeli az erőforrásokért zajló globális versenyt, és még jobban próbára teszi az ökoszisztémákat.

A globális anyagfelhasználás 2030-ra megkétszereződhet. A következő 20 évben az energia és a víz iránti kereslet világszinten 30–40%-kal nőhet. Az élelmiszer, takarmány, rostanyagok iránti igény ugyancsak növekedni fog: 2050-ig mintegy 60%-kal.

Az erőforrások fokozódó szűkössége és a növekvő verseny miatt egyre többen aggódnak a legfontosabb erőforrások ellátásának biztonságáért. Az élelmiszerért, a vízért és az energiáért való növekvő aggodalom táplálta az elmúlt 5–10 év nemzetközi földvásárlásait, elsősorban a fejlődő országokban.

Európa és a globális fenntarthatóság

Az Európai Unió termelőként és fogyasztóként egyaránt fontos nemzetközi szereplő. A legtöbb európai ország ökológiai lábnyoma jelenleg meghaladja az elérhető biológiailag aktív területét, illetve a biokapacitását (eltartóképességét). Ha az EU-nak a világ többi részével folytatott kereskedelmét nézzük, az európai fogyasztással járó környezetvédelmi terhelés jelentős része az EU határain kívül jelentkezik. Ráadásul az EU határain kívül jelentkező környezeti lábnyom aránya az elmúlt évtizedben megnőtt a föld-, a víz- és anyaghasználat területén, valamint a légszennyezés vonatkozásában is.

Az utóbbi években a globális környezeti kérdések fordulópontok, határértékek és hiányosságok mentén fogalmazódtak meg. Ezek a megfogalmazások mégsem tükröződnek a társadalomban, a gazdaságban, a pénzügyi rendszerben, a politikai ideológiákban és a tudásrendszerekben, amelyek még mindig nem veszik figyelembe a bolygó határait és korlátait. Mindeközben a bolygónknak meglehetősen korlátozottak a létfontosságú erőforrásai, mint például a víz és a termőföld.

Egy olyan globális gazdasági rendszerben, amely egyfelől meg van kötve a véges erőforrások és a pusztuló környezet által, másfelől az igények és elvárások növekedésével néz szembe, az erőforrás-hatékony zöldgazdaság az egyetlen valós lehetőség. A zöldgazdaságra való áttérés alapvető változásokat von maga után az áruk és szolgáltatások létrehozása és fogyasztása, a városok építése, a közlekedés és a fuvarozás, vagy akár a mezőgazdaság területén is.

A zöldgazdaságot célzó szakpolitikáknak nem kell feltétlenül megterhelőnek vagy drágának lenniük. Éppen ellenkezőleg: ezekből könnyen lehetőség is válhat. Európa számos gazdasági ágazatának sikerült csökkentenie az anyagigényét és a környezetszennyezését, vagy megszüntetni a kapcsolatot a gazdasági növekedés és a kibocsátások növekedése között. A környezeti iparág mérete például több mint 50%-kal nőtt 2000 és 2011 között. Ez egyike azon kevés gazdasági szektornak, amely a 2008-as pénzügyi válság óta fellendült az EU-ban.

A népességnövekedést és az erőforrásokért folyó fokozódó versenyt úgy is tekinthetjük, mint a szükséges rendszerszintű változást előmozdító erőket. Az első lépés a természetet nem terhelő alapvető rendszerekre – energia, mobilitás, közlekedés – épülő, lehetőség szerint nulla széndioxid- és hulladékkibocsátású városok megtervezése és építése lehetne az egész világon.

Hans Bruyninckx
az EEA ügyvezető igazgatója

A vezércikk az EEA hírlevelének 2015/3. számában jelent meg, 2015. szeptemberében.