Változó étrendek, változó tájak – A mezőgazdaság és az élelmiszerek Európában

A mezőgazdaság mindig is több volt, mint élelmiszer-termelés. Az évszázadok során a gazdálkodás formálta az európai tájat, a helyi közösségeket, a gazdaságot és a kultúrákat. Száz évvel ezelőtt a vidéket kis gazdaságok tarkították, a városi térségekben pedig sok háznak volt kis zöldségeskertje. A piacokon helyi, szezonális termékeket árultak, a hús pedig a legtöbb európai számára különlegesség volt. Az elmúlt 70 évben azonban a mezőgazdasági élelmiszer-termelés a helyi tevékenységből egyre inkább globális iparággá nőtte ki magát, amelynek célja, hogy Európában és világszerte egyre növekvő népességet lásson el globális ízekkel. Ma az európaiak új-zélandi bárányt fogyaszthatnak Indiából származó rizzsel, kaliforniai borral és brazil kávéval. A holland és spanyol üvegházakban termesztett friss paradicsom egész évben kapható. 

Az egyre urbanizálódó és globalizálódó világban a mezőgazdasági termelőknek egyre nagyobb mennyiségben kell tudniuk élelmiszert előállítani. A növekvő verseny méretgazdaságosságot – intenzív mezőgazdasági termelést – tett szükségessé, ami a nagyobb szervezeteknek kedvez, amelyek gyakran néhány növénytípus termesztésére vagy nagyobb területeken folytatott állattenyésztésre specializálódtak, és biztos hozzáférésük van a piacokhoz szerte a világon. Ez alól az európai mezőgazdaság sem volt kivétel.

A mezőgazdaság Európában: hangsúly a termelés növelésén

A levegőhöz és vízhez hasonlóan az élelmiszer is alapvető emberi szükséglet. Függetlenül attól, hogy természeti katasztrófának vagy rossz szakpolitikának tudható-e be, egész közösségek éhezéséhez vezethet, ha nem jutnak elégséges élelmiszerhez. Emiatt az élelmiszer-termelés mindig is több volt egyéni gazdálkodók által végzett tevékenységnél, sőt nemzeti politikává és biztonsági kérdéssé, ezen belül gazdaságbiztonsági kérdéssé vált. Az 1800-as években az európaiak többsége a mezőgazdaságban dolgozott; azóta azonban csökken a mezőgazdasági termelők által alkalmazott munkaerő részaránya, elsősorban a mezőgazdasági gépek egyre szélesebb körű használata és a városi munkahelyeken megszerezhető nagyobb jövedelem miatt.

Az uniós tagállamok ebben a környezetben állapodtak meg a közös agrárpolitikáról[i], amelynek kezdeti célja az volt, hogy elegendő élelmiszert biztosítson Európában megfizethető áron. Ez azt is jelentette, hogy elegendő gazdálkodónak kell maradnia és művelnie földjét. A globális verseny lefelé nyomhatja az árakat, és a végső értékesítési árnak csak egy kis töredéke jut el a mezőgazdasági termelőhöz. Idővel a közös agrárpolitikába olyan intézkedéseket is beépítettek, hogy általában segítse a vidéki gazdaságot, valamint csökkentsék a mezőgazdaság környezeti hatásait, és védjék a talajokat[ii].

Az elmúlt évtizedekben Európában csökkent a mezőgazdasági felhasználású földterület mérete, főként a terjeszkedő városi területek, kisebb mértékben pedig a növekvő erdők és fásítások miatt. Jelenleg Európa szárazföldi területeinek több mint 40%-át használják mezőgazdasági tevékenységekre. 2016-ban több mint 10 millió gazdaság[iii] (mezőgazdasági üzem) volt az EU-ban, és ezek kb. 3 %-a használta a mezőgazdasági földterületek több mint felét[iv]. Valójában Európa mezőgazdasági üzemeinek mintegy kétharmada kisebb mint 5 hektár (50 000 m², ami nagyjából hét futballpályának felel meg), és nagy részük hobby célú és önellátó gazdaság, amely a termésének több mint felét elfogyasztja. Sok gazdálkodó közösség – különösen az alacsony mezőgazdasági termelékenységű  területeken – a művelés felhagyásával, valamint csökkenő és elöregedő népességgel szembesül, ami tovább terheli a mezőgazdasági kisüzemeket.

Európa mezőgazdasági tájait egyre inkább az alacsony terménydiverzitás, valamint óriási területek és egyre nagyobb táblák jellemzik, ahol csak néhány növényt, például búzát vagy kukoricát termesztenek. Egy ilyen intenzív mezőgazdasági tájon a biodiverzitás észrevehetően kisebb az olyan tájakhoz képest, amelyeket a különböző növénykultúrák és sövényekkel és ligetekkel elválasztott kisebb földek jellemeznek.

Intenzív mezőgazdaság: nagyobb termelés, de nagyobb hatások is

A magasabb termelékenységet részben a szintetikus vegyi anyagok, például a műtrágyák és növényvédő szerek fokozott használatának köszönhetően érték el. A történelem során a gazdálkodók trágyát vagy ásványi anyagokat használtak a talaj termékennyé tételére és a termelékenység növelésére. A műtrágyák a növények növekedéséhez nélkülözhetetlen tápanyagokkal látják el a talajt.

A szintetikus műtrágyákat a 1900-as évek elején találták fel, széles körű kereskedelmi bevezetése pedig az 1950-es évektől kezdődött meg, hogy megoldják a talaj nitrogén kimerülésének problémáját, és így növeljék a termelékenységet. A szintetikus műtrágyák elsősorban nitrogént, foszfort és káliumot tartalmaznak, kisebb mennyiségben pedig más elemeket, például kalciumot, magnéziumot, ként, rezet és vasat. A mezőgazdasági termelés során növényvédő szereket is igénybe vesznek, főként különféle vegyi anyagokat, amelyek a növényeket károsító és a növény növekedését gátló nem kívánt gyomok, rovarok és gombák megsemmisítésére szolgálnak.

A szintetikus műtrágyák és peszticidek egyrészt nagyobb mennyiségű termény betakarítását biztosították egy adott földterületről, lehetővé téve a növekvő népesség ellátását mind Európában, mind a világban. A terméshozam növekedése megfizethetőbbé is tette az élelmiszereket.

Másrészt azonban a növények nem veszik fel az összes bevitt nitrogént. A szintetikus vegyi anyagok túlzott használata nagyobb területen szennyezheti a földet, a folyókat, a tavakat és a felszín alatti vizeket, sőt még a légkörbe is bekerülhet dinitrogén-oxid formájában, amely a szén-dioxid és a metán után a legfontosabb üvegházhatású gáz. Néhány peszticid károsítja a beporzó rovarokat, köztük a méheket. Beporzó rovarok nélkül egyszerűen nem tudunk elegendő élelmiszert termelni. 

Az európai országok lényegesen több húst termelnek, mint az 1960-as években. A hús, különösen a marhahús előállítása pedig lényegesen több földterületet és vizet igényel, mint a növényi alapú élelmiszerek. Ugyanakkor a szarvasmarhatartás metánt[i] és dinitrogén-oxidot termel, mindkettő erősen üvegházhatású gáz. Az állatállomány a becslések szerint több mint 10 %-kal járul hozzá a teljes üvegházhatású gázkibocsátáshoz.

A nem fenntartható használat károsítja a talaj és a föld termékenységét

A talaj hosszú távú mezőgazdasági termékenysége függ az általános egészségi állapotától. Sajnos, ha továbbra is úgy használjuk ezt az erőforrást, mint jelenleg, azzal csökkentjük a talaj azon képességét is, hogy egyebek mellett elegendő takarmányt és emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert termeljen. 

Az intenzív mezőgazdaság többféle módon terheli a talajt, ilyen a szennyezés, az erózió és a mezőgazdasági nehézgépeknek betudható tömörödés. Egyre több tanulmány mutatja ki, hogy Európa-szerte mennyire elterjedtek a peszticidekben és műtrágyákban használt vegyi anyagok maradványai[ii][1]. Néhány vegyi anyag, például a réz és a kadmium esetében bizonyos területeken vett talajminták kritikusan magas szintet mutatnak. A tápanyagtöbblet (nitrogén, foszfor) megváltoztatta az életet a tavakban, folyókban és tengerekben, és az EEA vízről készített legutóbbi értékelései[2] a tápanyagok sürgős csökkentését szorgalmazzák, az ökoszisztémákban okozott további kár megakadályozása érdekében.

A termőföld-vagyont és a talaj biodiverzitását érő hatásokon túl a megnövekedett élelmiszer-termelés nem tervezett módon befolyásolta az étrendünket is.

Az étkezési szokások megváltozása új problémákat vet fel

Napjaink korai elhalálozást okozó hét legnagyobb egészségügyi kockázati tényezője közül öt (magas vérnyomás, magas koleszterinszint, elhízás, alkoholizmus és elégtelen gyümölcs- és zöldségfogyasztás) azzal függ össze, hogy mit eszünk és iszunk. Európa felnőtt népességének[iii] több mint felét túlsúlyosnak minősítik, beleértve azt a több mint 20 %-ot is, akiket elhízottnak tekintenek. Egyre nagyobb aggodalomra ad okot a gyermekek elhízása is.

Az 50 évvel ezelőtti helyzethez képest az európaiak fejenként több élelmiszert fogyasztanak. Az állati fehérjék, főként a hús és a tejtermékek bevitele megkétszereződött ebben az időszakban, és jelenleg a globális átlag kétszerese. Például az európaiak évente átlagosan fejenként 101 kg gabonát és 64 kg húst fogyasztanak, ami kismértékben csökkent az elmúlt években, de még mindig jóval a globális átlag felett van. Több cukrot és cukorterméket is fogyasztunk (13 kg), mint halat és tengeri eredetű élelmiszert/tenger gyümölcseit (10 kg).

Ugyanakkor évente 88 millió tonna élelmiszert pazarolunk el[iv] Európában, ami 178 kg/főnek felel meg. Az élelmiszerpazarlás azt jelenti, hogy az élelmiszer előállításához felhasznált összes erőforrást – vizet, talajt és energiát – szintén elpazaroljuk. Emellett a termelés, a szállítás és az értékesítés során kibocsátott szennyező anyagok és üvegházhatású gázok hozzájárulnak a környezet romlásához és az éghajlatváltozáshoz.

Azonban világszerte több millió olyan ember van, aki nem jut elegendő tápláló élelmiszerhez. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint 2017-ben a világon több mint 820 millió ember[v] volt alultáplált. Az Eurostat szerint 2017-ben az európaiak 12 %-a nem engedhette meg magának[vi] a jó minőségű ételt minden második nap.

Nyilvánvaló, hogy a megnövekedett élelmiszer-termelés nem mindig jelent jobb táplálkozást mindenki számára. Ez széles körben elismert probléma, és európai és globális szinten is hoztak intézkedéseket az élelmiszerpazarlás[vii] és az alultápláltság kezelésére, ideértve a 2. fenntartható fejlődési célt: Az éhezés felszámolása[viii] és a 12. fenntartható fejlődési célt: Felelős fogyasztás és termelés[ix]. Az egészségesebb étrend, valamint az élelmiszerpazarlás minimalizálása – beleértve az egészséges és tápláló élelmiszerek egyenletesebb elosztását a társadalomban és a világban – csökkenthetne néhány, a földeken megtermelt élelmiszerhez kapcsolódó egészségi, környezeti és éghajlati hatást.

A mezőgazdasági földterületek iránti versengő kereslet

Az EU közös agrárpolitikája és az egységes piac mindennapi életünk közös jellemzőjévé teszi az Unió-szerte a magas szintű biztonsági normákkal összhangban előállított élelmiszereket. Az élelmiszerek Unión belüli kereskedelme mellett a mezőgazdasági termékeknek a világ többi részéről érkező és oda irányuló uniós importja és exportja[x] az összes Unión kívüli kereskedelem 7 %-át tette ki 2018-ban. Az EU a friss gyümölcs és zöldség nagy importőre, miközben italokat, alkoholos italokat és húst exportál. Az élelmiszer-kereskedelem közvetve azt jelenti, hogy az EU területi erőforrásokat importál és exportál. A pálmaolaj előállítása mellett a növekvő globális húsfogyasztás az erdőirtás egyik hajtóereje a trópusi erdőkben, amelyeket gyakran szarvasmarhák számára legelővé, illetve pálmaültetvényekké alakítanak át.

Azonban a földet nem csak élelmiszer és takarmány termelése céljából művelik. Európa mezőgazdasági földterületeinek egyre nagyobb részét használják bio-üzemanyag gyártásához növények, például repce, cukorrépa és kukorica termesztésére. A versengő kereslet tovább terheli általában a földterületeket és különösen a mezőgazdasági földterületeket, amikor a bio-üzemanyag növények termesztésére kerül sor. A bio-üzemanyagokra az üvegházhatású gázok csökkentésének eszközeként tekintenek, de ez az előállításuk módjától és a felhasznált növényi anyagoktól függ. Egyes bio-üzemanyagoknak nemkívánt káros  következményei hatnak a környezetre. Az ilyen hatások megakadályozása érdekében az EU számos fenntarthatósági kritériumot[xi] fogadott el, hogy korlátozza a bio-üzemanyagok környezetre, ezen belül a a földterületekre gyakorolt káros hatását. 

Az EU földterületekre és talajra gyakorolt környezeti hatása nem korlátozódik az Unió területére. Az európaiak a világ többi részéről importált mezőgazdasági termékeket fogyasztanak. Az EU-ba exportáló országokban a földet és a talajt, valamint más erőforrásokat, például a vizet és az energiát befolyásolja Európa magas fogyasztási szintje. A rendszeres ellátás biztosítása érdekében a multinacionális vállalatok dönthetnek úgy, hogy nagy földterületeket vásárolnak harmadik országokban az európai fogyasztók ellátása céljából.

A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudományos szakpolitikai platform legutóbbi jelentése[xii] szerint a világ szárazföldi területeinek mintegy egynegyedén csökkent a termelékenység a talajromlás miatt. A beporzó rovarok csökkenő populációi miatt a terményveszteség értéke évente akár 500 milliárd EUR is lehet.

Mit tartogat a jövő?

Az Egyesült Nemzetek prognózisai[xiii] szerint az elkövetkező 30 évben a világ népessége 2 milliárddal fog nőni, és a 2050-re eléri a 9,7 milliárd főt. Ez a növekedés önmagában azt jelenti, hogy változtatnunk kell a növénytermesztés, az élelmiszer-termelés és az élelmiszer-fogyasztás módján. Az élelmiszer-termelésnek növekednie kell, miközben számításba kell venni az éghajlatváltozást.

Viszont már most is túl nagy terhelést jelent erre a véges erőforrásra az a mód, ahogy jelenleg élelmiszert termelünk a földterületeken. Viszont az Európában előállított élelmiszer mennyiségének csökkentése és a belföldi kereslet növekvő importtal történő kielégítése súlyosan hathat a globális élelmiszerpiacra, növelheti az élelmiszerárakat, és további alultápláltság kockázatának teheti ki a kiszolgáltatott népcsoportokat. 

E helyzet sürgőssége szükségessé teszi az élelmiszerekhez fűződő viszonyunk felülvizsgálatát –azt is, hogy mit eszünk, és azt is, hogy miként állítjuk azt elő. Ez nagy valószínűséggel azt eredményezi majd, hogy kevesebb húst és tejterméket, ugyanakkor több szezonális gyümölcsöt és zöldséget együnk. Növényi alapú „húsokat” és „tejet”, illetve egyéb, hasonló tápértékű, de lényegesen alacsonyabb ráfordítást(a földterületet, a vizet és az energiát is beleértve) igénylő élelmiszereket fejlesztenek ki és hoznak forgalomba. Kérdés, hogy ezek az alternatívák általánossá válnak-e a bevásárlókosarunkban, vagy kivételek maradnak.

Mindez azt is megköveteli, hogy minimalizáljuk az élelmiszer-pazarlásta földeken, a kereskedelemben és a háztartásokban. Az élelmiszer iránti növekvő kereslet kielégítése és a további erdőirtás elkerülése érdekében néhány területen folytatni kell az intenzív termelést, azonban meg kell állítanunk az ezzel együtt járó szennyezést. A fenntartható élelmiszer-termelés érdekében bizonyos területen kezelni kell az elnéptelenedés problémáját is, ösztönözve, hogy több ember maradjon a földek gondozására, a helyi biodiverzitás védelmére és a kiváló minőségű termékek előállítására.