Európa mezőgazdasága: hogyan tegyük az élelmiszereket megfizethetővé, egészségessé és „zölddé”?

Az EEA nemrég közzétett, indikátorokról szóló jelentésében az élelmiszereket a környezetre hatást gyakoroló egyik fő rendszerként nevezik meg. Mi az az élelmiszerrendszer? Hogyan érint minket?

Az „élelmiszerrendszer” kifejezés magában foglal minden olyan folyamatot és infrastruktúrát, amelyet az élelmiszertermelés és -fogyasztás érdekében alakítottunk ki. Kiterjed a mezőgazdaságra, a nagy- és kiskereskedelemre, a szállításra és a fogyasztásra. Az élelmiszer alapvető emberi szükséglet. Azon túl, hogy rendelkezésre állnak, fontos, hogy élelmiszereink jó minőségűek és elérhetőek legyenek, más szóval szennyezéstől mentesek és megfizethetőek.

Szoros összefüggés áll fenn egészségünk és jólétünk, valamint az élelmiszerek között. Mind az alultápláltság, mind a túlsúly az élelmiszerekkel közvetlenül összefüggő egészségi probléma. A mezőgazdaság emellett az éghajlatváltozáshoz, illetve a levegő- és a vízszennyezéshez is hozzájárul, amelyek közvetett módon mind hatással lehetnek az emberi egészségre és jólétre.

Ha közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, azt is láthatjuk, hogy a mezőgazdaság nagyon fontos társadalmi-gazdasági szerepet tölt be. Számos vidéki közösségben a helyi gazdaság gerincét alkotja, egyfajta életmódot jelent, valamint a természethez fűződő kapcsolatot, amely kulturális és rekreációs értéket képvisel. Az élelmiszertermelés módja hatással van a táj szépségére is, amelyben élünk.

Megfigyelhetők-e jellegzetességek, illetve tendenciák az európai élelmiszertermelés és -fogyasztás terén?

Általában véve Európa modern mezőgazdasági termelési rendszerekkel és mezőgazdasági művelésre alkalmas földdel rendelkezik. A hektáronkénti termelékenység jelentősen emelkedett, különösen a 20. század második felében. Mezőgazdasági területei és éghajlatai sokféleségének köszönhetően Európa a termékek széles körét termeli. Emellett azonban importra is támaszkodik, főként a takarmány, a friss gyümölcsök és zöldségek terén, és főleg feldolgozott élelmiszereket exportál.

Ami a fogyasztást illet, az elmúlt években bizonyos változások történtek az étkezési szokások terén. Így például a vörös húsok fogyasztása az elmúlt öt évtizedben jelentősen emelkedett. Az 1995‑ös szintekhez képest azonban 10%‑os csökkentést látunk az egy főre jutó marhahúsfogyasztásban. Másrészt viszont az európaiak több szárnyast, halat és tenger gyümölcseit, gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak.

Milyen kihívásokkal fognak szembesülni az európai élelmiszerrendszerek az elkövetkező évtizedekben?

Európában két fő aggodalomra okot adó kérdésről beszélhetünk. Az egyik társadalmi-gazdasági jellegű. Az urbanizáció és az ezzel járó életmódbeli változások azt mutatják, hogy a mezőgazdaság mint gazdasági tevékenység egyre kevésbé vonzó. Európában csökken a mezőgazdasági termelők száma, az átlagéletkoruk pedig egyre emelkedik. Nehézzé válik a mezőgazdasági tevékenységek fenntartása, különösen az alacsony termelékenységű területeken. Bizonyos mezőgazdasági földterületeket parlagon hagynak, és ez a helyi gazdaságon túlmutató következményekkel járhat az olyan területeken, ahol a mezőgazdasági tevékenységek tulajdonképpen a természet megőrzéséhez járulnak hozzá.

A második probléma az intenzitás növekedése. A mezőgazdaság fejlődése, a gépesítés, a drénezés, az öntözés, a műtrágyázás és a növényvédő szerek alkalmazása révén ugyanis egyre nő a hektáronkénti terméshozam. Ez növeli a jövedelmezőséget, és azt is jelenti, hogy kevesebb megművelendő földterületre van szükségünk. Ugyanakkor viszont csökkenti a mezőgazdasági földterületek biológiai sokféleségét, és növeli a talajok, folyók és tavak szennyezettségét.

Az éghajlatváltozás szintén Európa-szerte hatással lesz a mezőgazdasági termelékenységre. Számos régió arra kényszerülhet, hogy alkalmazkodjon a növekedési időszakok és a csapadékhozam terén bekövetkező változásokhoz.

Átállhat-e Európa az intenzív mezőgazdaságról az extenzívre?

Az alacsony termelékenységű rendszerekre való átállás valószerűtlen és kontraproduktív lenne. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a termelés ne legyen hatékony, akár gazdasági, akár környezetvédelmi értelemben. Ugyanakkor csökkentenünk kell a mezőgazdaságból eredő szennyezést. Ez dilemmát jelent. A biogazdálkodás (a növényvédő szerek és műtrágyák nélküli gazdálkodás) is lehet intenzív, azonban a becslések szerint körülbelül 20%‑kal alacsonyabb terméshozamra képes, mint az intenzív mezőgazdaság. Ezért ahhoz, hogy továbbra is ugyanilyen mennyiségű élelmiszert termeljünk, több földterületet kellene a mezőgazdaságnak szentelni.

Egy ilyen átállás világméretű hatásokkal is járna. Mivel az EU az egyik legnagyobb élelmiszertermelő és -exportőr, kibocsátásának bármely jelentős csökkenése a globális termelésre és ezáltal az élelmiszerárakra is hatással lenne. Az élelmiszerárak emelkedése a társadalom valamennyi szegmensét érinti, különösen az alacsony jövedelmű családokat. Ez ellentétes lenne az elérhető és megfizethető élelmiszerekre irányuló célkitűzéssel.

Hogyan nézne ki egy ideális forgatókönyv?

A mezőgazdaság mindig is az egyik fő olyan emberi tevékenység lesz, amely hatást gyakorol a környezetre. E hatások azonban számos módon csökkenthetők. Összességében véve az innovatív, alacsony erőforrás-igényű rendszerekre (például az organikus és a precíziós gazdálkodási módszerek alkalmazására) történő átállás tűnik a legjobb útnak.

A termelési oldal javítása valószínűleg nem lenne elegendő az élelmiszerek, rostok és energia iránti növekvő globális kereslet kielégítésére. További hatékonyságnövelésre van szükség az élelmiszerrendszer más részeiben, például a szállítás, a kiskereskedelem és a fogyasztás területén.

Napjainkban óriási földterületeket használnak szarvasmarháknak való takarmány termesztésére, azaz húsipari célra. Étkezési szokásaink terén a kevesebb hús és több zöldség felé történő elmozdulás kétségkívül enyhítené a globális földhasználatra nehezedő nyomást. Vagy nézzük az élelmiszerpazarlás példáját. Európában a megtermelt élelmiszer 30-40 százaléka hulladékként végzi. Az élelmiszerpazarlás a földeken kezdődik, majd folytatódik a szállítás és a kiskereskedelem során, és végül otthonainkban ér véget. Minden lépésben pazaroljuk a földet, a vizet és az energiát, amelyet olyan élelmiszerek megtermeléséhez használunk fel, amelyeket még csak el sem fogyasztunk.

Az EU közös agrárpolitikája itt kulcsfontosságú szerepet tölt be. Az újabb reformok nagy részben megszakították a mezőgazdasági termelőknek teljesített kifizetések és a terméshozamok közötti kapcsolatot. A környezetvédelmi jogszabályoknak való megfelelés most már feltétele a pénzügyi támogatásra való jogosultságnak, és a környezetbarátabbá tételt szolgáló bizonyos intézkedések kötelezőek. Míg ez segít megelőzni a túltermelést és enyhítheti a környezetterhelést, ennél többet is tehetünk, például csökkenthetjük az ásványi műtrágyáktól és növényvédő szerektől való függést.

A földművelés továbbá az energiával (a bioüzemanyagokkal), a lakóépületekkel és a városokkal is verseng a földért. A jobb területtervezés – hol legyen intenzív mezőgazdaság, és hol tartsunk fenn extenzív, alacsony erőforrás-igényű mezőgazdaságot – is segítené a föld hatékonyabb felhasználását és csökkentené az ember negatív környezeti hatásoknak való kitettségét.

Összességében az ideális forgatókönyv a rendelkezésünkre álló erőforrások, különösen a föld és a víz hatékonyabb felhasználását irányozza elő. Az indikátorokról szóló új jelentésünk átfogóbb nézőpontból vizsgálja meg az erőforrások igénybevételét, és összekapcsolja az élelmiszerrendszert a többi nagy rendszerrel: az energia, a háztartások és a nyersanyagok területével.

Ybele Hoogeveen

Az EEA hírlevél 2013. decemberi 2013/2. számában közzétett interjú