következő
előző
tételek

Article

Interjú - A szennyező fizet?

Nyelv megváltoztatása
Article Publikálva / Megjelentetve 2021. 02. 09. Utolsó módosítás 2023. 08. 29.
6 min read
Photo: © Perry Wunderlich, REDISCOVER Nature/EEA
Az EU környezetvédelmi jogszabályainak középpontjában egy egyszerű, de erőteljes elképzelés áll: a „szennyező fizet” elve. Ezt az elvet adók, bírságok és egyéb intézkedések – például a szennyezőanyag-kibocsátási kvóták és a környezeti felelősségről szóló irányelv– formájában alkalmazzák. Geert Van Calster professzorral beszélgettünk erről az elvről, annak előnyeiről és hiányosságairól.

Miről is szól valójában a „szennyező fizet” elv?

A „szennyező fizet” elv a józan felfogáson alapuló egyszerű elv: a szennyezőnek – a szennyezést okozó szereplőnek vagy tevékenységnek – kell fizetnie a helyrehozatalt. Ez jelentheti a szennyezett terület megtisztítását vagy az érintett személyek egészségügyi költségeinek fedezését.

Ez egy régóta alkalmazott, igen erőteljes koncepció a szennyezés káros hatásainak enyhítésére. Erkölcsi és jogi kényszert jelent a cselekvésre. Sürgős esetekben segít olyan szakpolitikák és intézkedések kidolgozásában, amelyek lehetővé teszik a határozott fellépést a szennyezési források és felelősségük meghatározására, a szennyezési szintek csökkentésére és az érintettek bizonyos mértékű kártalanítására. Például egyes ismerten szennyező gazdasági tevékenységek esetében szűrőket kellett telepíteniük a szennyezés-kibocsátás csökkentése céljából, vagy ágazati kompenzációs alapokat kellett létrehozniuk.

A végrehajtás azonban még olyan egyszerű esetekben is nehézségekbe ütközhet, amikor a szennyező beazonosítható. Előfordulhat, hogy a „bűnös” nem képes fizetni, és az anyavállalat vagy a részvényesek nem

mindig vonhatók felelősségre a leányvállalat tevékenységéért. Nem minden ország rendelkezik jól megalapozott jogi kerettel e problémák kezelésére. De még ha rendelkezik is, a jogi eljárás gyakran nagyon hosszadalmas és költséges.

Ezen túlmenően az elvet idővel a tartós és gyakori szennyezés összetettebb eseteire alkalmazták, például a diffúz forrásokból származó légszennyezésre, ahol a felelősség megállapítása és a végrehajtás még bonyolultabbá válik.

Hogyan határozhatjuk meg, hogy ki kinek köteles fizetni?

Diffúz szennyezés esetén nem könnyű nyomon követni és azonosítani a szennyezőt, valamint összekapcsolni az érintettekkel. A légszennyezést különböző forrásokból és különböző helyszínekről származó szennyezőanyagok okozhatják, és a helyszínek némelyike átnyúlhat az országhatárokon. Át kell gondolnunk e szennyezési tevékenységek pozitív következményeit és előnyeit is. Olyan termékekről és szolgáltatásokról van szó (pl. élelmiszerek, ruházat, közlekedés), amelyek mind az egyén, mind a társadalom egészének javát szolgálják.

Például az EU-n kívüli szennyező tevékenységek a helyi közösségeket érinthetik, de az anyacég székhelye lehet az EU-ban, és az európai fogyasztók élvezhetik a termékek előnyeit. Ezekben az esetekben nehéz csak az üzemeltetőt felelősségre vonni. A költségeket gyakran az egész társadalom viseli.

A költségek, illetve a kár és az előnyök azonban nem egyenlően oszlanak meg. Az alacsonyabb jövedelmű közösségek vagy a kiszolgáltatottabb csoportok (pl. az egyszülős családok) általában közelebb laknak a közutakhoz, és jobban ki vannak téve a közúti közlekedésből származó szennyezőanyagoknak.

Vannak-e jó példák hatékony intézkedésekre?

Kétféle megközelítés létezik. Az első az érintettek megsegítését célozza, és erre számos jó példa van Európában. Az autópályák mentén épített zajcsökkentő panelek vagy hasonló építmények jelentősen csökkenthetik a zajszintet, és ezáltal az ott élőket érő ártalmat.

A második típus célja elsősorban a szennyezés, illetve a káros tevékenységek korlátozása vagy megelőzése. Adók, szennyezési kvóták vagy bizonyos technológiai megoldások tartozhatnak ide. Európa például tisztább üzemanyagokat vezet be, vagy fokozatosan csökkenti az új gépkocsik szén-dioxidkibocsátását. Egyes ágazatokban a kibocsátási egységek korlátozottak, és kereskedni lehet velük. Ezen intézkedések némelyike az árat alakítja úgy, hogy a fogyasztói magatartást befolyásolja. Hasonlóképpen sok tagállam a felhasznált mennyiség alapján számláz a vízcsapok száma helyett, ami jelentősen megváltoztatta a vízfelhasználás módját.

Megfigyelhetők-e hiányosságok a „szennyező fizet” elv alkalmazási módjában?

Sajnos a jelenlegi rendszer „szennyezési engedély”-ként fogható fel és használható: amíg az egyén képes fizetni – azaz, megengedheti magának, addig a szennyezéshez is joga van. Ez szorosan összefügg e szennyezési tevékenységek előnyeinek és költségeinek egyenlőtlen elosztásával. Az egyenlőtlenség kérdése áll a globális éghajlatváltozási tárgyalások középpontjában is, mind a múltbeli kibocsátások (az egyes országok által eddig kibocsátott mennyiség), mind az egy főre jutó jelenlegi kibocsátások tekintetében. Egy ideális világban mindenki azonos mennyiségű széndioxid-kredithez jutna.

A második fő hiányosság az, hogy a „kifizetés” aligha fedezi az összes „költséget”. A régi ipari telephelyek szennyezett területét megtisztíthatják, hogy az emberek ott élhessenek. Nagyon költséges művelet, amely azonban nem feltétlenül szünteti meg a víztestek vagy az ottani vízre szoruló emberek és állatok károsodását. A költségek gyakran a működési költségekre korlátozódnak, és nem tükrözik a természetből származó előnyök valódi értékét.

Megtervezhetünk-e egy olyan rendszert, amely a teljes értéket fedezi?

Koherens és globális megközelítésre van szükségünk, amely kezeli az összes előttünk álló kihívást – a környezetkárosodást, az éghajlatváltozást, az erőforrás-használatot és az egyenlőtlenségeket – ahogy a fenntartható fejlődési célok. Az Európai Zöld Megállapodás célja, hogy e gondolkodás egy részét beépítse az európai szakpolitikákba.

A valódi érték fedezéséhez sokkal ambiciózusabb adózási rendszerre lenne szükség mind a társasági, mind a személyi adók tekintetében, a fenntarthatóbb magatartás ösztönzése céljából. Ezen túlmenően a költségeket nemcsak a fogyasztási oldalon kell beépíteni, hanem a termelési oldalon is. Mivel a fogyasztási és termelési rendszerek világszerte kapcsolódnak egymáshoz, az integráció olyan megközelítést igényel, amely túlmutat a szuverén államok szabályain és előírásain.

A hatékonyság érdekében ezt a megközelítést egy olyan szabályozókból álló irányítási rendszernek kell támogatnia, amely egyenlő versenyfeltételeket és jól meghatározott szabályokat tud biztosítani és érvényesíteni. A gyakorlatban az ambiciózus adók és a közös normák mellett olyan intézkedésekre lesz szükség, mint a dömpingellenes adók és a szén-dioxid-vámok, valamint közös szemlélet a környezeti szempontból káros támogatásokat illetően. 

 

Geert Van Calster professzor 
A leuveni európai és nemzetközi jogi osztály vezetője
Leuveni egyetem

 

Permalinks

Geographic coverage

Temporal coverage

Tags

Felvéve:
Felvéve: signals, signals2020
Dokumentumhoz kapcsolódó lépések